Ford Torino "Projekt Talladega"

Amikor a jó ízlés találkozik a szakértelemmel, majd hozzá jön az anyagi háttér akkor bizony ilyen autók jöhetnek létre,  mint George Potees Ford Torino Talladegája, melyet a Rad Rides csapata épített fel.

Troy Trepanier nevével először valamikor a kilencvenes évek elején találkoztam: büszkén feszített akkori- elsők közötti- építése mellett, ami egy Pro Box névre hallgató 60-as Chevrolet volt. Még csak 23-24 éves lehetett, de már megfelelt hogy több címlapra is felkerülhessen kocsijával.

Az akkori ízlésnek megfelelően pasztell zöld, szürke tweed kárpitozással, de komplett épített alvázzal és remek finiseléssel.

Ha pontosítok akkor még nem is volt annyira divat ez a stílus, inkább csak az évtized közepére erősödött meg- kijelenthetjük, hogy akkor nagyon is modern és iránymutató volt.

Troy akkor 23 volt ha jól emlékszem, mostanra igazán befutott és Rad Rides nevű cége világhírű lett, ismeretterjesztő csatornákon még külön sorozatot kapott, halmozza a legrangosabb autóépítő díjakat és kreációi egyszerű autóépítésből már művészi szintre emelkedtek.

George Potees abban a szerencsés helyzetben van, hogy egy körülbelül 200 darabos autógyűjtemény büszke tulajdonosa, és projektjeiben sem idő, sem pedig a ráfordított pénzösszeg nem játszik szerepet.

Így tehát minden összeállt, hogy a régi Nascar versenyautók szellemét modern köntösben továbbvivő "Project Talladega "  egy lélegzetelállító autó lehessen.

Az 1969-es  Talladega a Ford verseny homologizációs okokból legyártott modellje volt a sima Torinokhoz képest más orra, és további csak ezek számára elérhető változtatásokkal, feladata pedig a Moparos fiúk Daytonájának dolgának megnehezítése volt. Sajnos a gigászok harcitánca nem igazán jött össze különböző okoknál fogva, de a Talladega azóta is kívánatos minden benzinvérű számára akár egy ?????

Mindössze 750 darab készült belőle anno, így természetesen nem egye erdeti példányt vettek az alaphoz-pár Mr. Poteetnek ez sem okozott volna problémát- hanem egy Torino GT Fastbackot, mely egyébként nem messze leledzett a megrendelő Tennessee-i birtokától.

Teljesen új padlólemez, felfüggesztés, és integrált bukókeret

Annak idején  a Fordos Holman-Moody versenyistálló gondoskodott az átalakításokról mint például az előre tolt hűtőmaszkról, mely leváltotta a szélfogóként is funkcionáló eredetit- most Troy és csapata húzott még egyet a huszonegyre.

Az alap autó kimondottan jó bőrben volt, egyedül a taposólemezeket támadta erősen meg a rozsda, ám ez nem is játszott igazán szerepet, mert azt egyébként is szinte azonnal teljes egészében  kivágták.

 Egy komplett homokfújás volt soron, azután pedig egy stabil vázra szerelték a kocsit, mely egyúttal arról is gondoskodott, hogy a szétszedett karosszéria ne csavarodjon el. Itt már méréseket végeztek a motor, váltó és a hátsóhíd pontos helyzetéről is.

A hossznyúlványokat megrövidítették a tűzfal után, csakúgy mint a sárvédők elejét- ezzel akarták a "feleslegesen" hosszú túlnyúlást megszüntetni, mely a Torino -és más akkori amerikai autó sajátossága.

A lépés tudatos volt,hiszen a változtatások összességében az egész kocsi külsejét voltak hivatottak megváltoztatni, de úgy, hogy a legtöbbet ne is lehessen észrevenni első pillantásra.

Ezért lettek a sárvédőívek is karakteresebbre kidolgozva és a hátsó oldalablak alatti Coca Cola fazont kiadó ívnél és kapott a hátuljára egy integrált hátsószárnyat is ducktail stílusban.
A sárvédők két oldalt a hátsókerekek előtt kaptak mindkét oldalon két légbeömlőt is, melyek természetesen - ha már ennyi meló volt bennük- funkcionálnak is...

BILLET NOSE

Az eredetire megszólalásig hasonlító hűtőrácsot egyedileg maratták ki CNC technikával egy darab alutömbből. Itt nem álltak meg a csodálatos Jon Kaase féle 529-es (8.7 literes) BOSS motor is különleges kiegészítőket kapott, mint például a nosztalgikusabb hatás elérése érdekében a modern hengerenként befecskendező rendszert egy korabeli Hilborn típusú mechanikus injektor házába rejtették el úgy hogy egy deka kábelezés sem látszik. Ez egyébként igaz az egész motortérre is, aki esetleg már megpróbált ilyesmit, tudja, hogy mér önmagában nem egyszerű feladat.
A beltér tudatosan visszamutat a régi versenyautók stílusára, de a színekkel és anyagokkal mégis egy igazán szemrevaló belteret alakítottak ki, A 69-es szezonra a Fordhoz igazolt Richard Petty- Ó gyász!!- például tuti nem pisloghatott ilyen csinos műszerfalra. Itt még a vezetőülés is Mr. Poteet hátsójára lett szabva - mondjuk ez talán nem is csoda. A nyersesség azért tetten érhető, a fényezett kardán alagútból kinyúló váltókar és a pedálok mögött közvetlenül elhelyezkedő 

A Dick Flint Roadster

Sajnos, vagy inkább szerencsére időről időre az ismétlés hibájában kell esnem a blog írásakor.

Rex Burnett grafikája

Ez leginkább annak köszönhető, hogy a témák, melyeket felkapunk elég régiek és híresek ahhoz, hogy a legenda kifejezést használhassuk esetükben.

Azt hiszem, ez egy elég menő címlap...

Legyen az híres építő, vagy pedig egy csúcs melyet mondjuk évtizedekig nem tudtak megdönteni esetleg egy építés, mely manapság már a olyan mint egy rocksztár, sajnos be kell vallanom, hogy a legenda kifejezés használata szinte elkerülhetetlen  számomra.

Dick Flint kis piros 29-es roadstere is ilyen, legendás, méregdrága és átkozottul gyors.

Mr: Flint - aki a Glendale Sidewinders Club tagja volt, és a So-Cal Speedshopban dolgozott- elképzelése egy olyan autó volt,mely nem csak gyors volt, hanem jól is nézett ki, ezért Dean Bachelorhoz fordult segítségért a felépítésben.
Kívánsága az volt, hogy a kocsinak utcára és a versenypályára egyaránt alkalmasnak kellett lennie...
lefordítva: nem csak rohadtul kellett tudni döngetnie, hanem mindamellett jól is kellett kinéznie.

Bachelor ekkor már meglehetősen ismert névnek számított a szakmában, így biztosnak tűnt a megfelelő végeredmény.
 A cég mely a megbízást kapta Valley Customs volt San Fernandoban a harmadik név az építésben pedig Neil Emory.

 Akkoriban a késő negyvenes években pedig szinte mindenki a Los Angeles környékéről a sóstavakhoz vitte kocsiját megmérettetés céljából Dean célja is mindenképpen hasonló volt.

Dick Flint meglehetősen büszkén roadstere mellett.

Egy A modell módosított alvázának és egy 29-es roadstert használtak fel az építéshez, melynek hátsó traktusát Z alakban módosították, hogy a hátsóhíd mélyebben foglalhasson helyet a kocsiban.
Dick az autót félig készen, guruló alvázként szállította Bachelorhoz, aki folytatta annak felépítését, míg a tulaj a motort kezdte összerakni.

A karosszériát channelingnek vetették alá,/ erre hadd térjek ki pár szóban: az eljárás lényege, hogy a karosszéria hosszán adott mélységben kivágják, hogy az alváz ne a megszokott módon alatta fusson, hanem benne. Így egy alacsonyabb teljes magasság mellett egy jobb légellenállás és sportosabb dögösebb megjelenés is jelentkezik végeredményként. persze ennek hátulütői is vannak, mint például a jócskán megcsappant beltér, de aki a kényelem miatt tart magának hot rodot az egyébként is igen rossz úton jár./

A kárpitozás Floyd Tipton munkája

A legfontosabb kívánság az volt, hogy a kocsi orra egy a magas sebességek elérésére alkalmas frontmaszkot kapjon, ezért egy eredeti 29 vagy 32-es maszk eleve szóba sem jöhetett, hisz felépítésükben alkalmatlanok voltak.

Szoktuk volt mondani, hogy elég ha a jót észreveszed és meg tudod valósítani, - Dean és Dick is hasonlóan tett: Majdnem egészében lemásolták Bill Niekamp úgynevezett " Track Nose" maszkját, mely már nevében is sugallja miért is készült. A készítésekor 18 darab hegesztőpálcából építették fel a vázat, amire aztán kézzel formázták ki a végleges formát.

Versenytrimmben: minden felesleges dolog valamelyik kombi  belsejében hevert

Hogy mennyire komolyan gondolták ezt az autót, mi sem bizonyítja jobban,  mint hogy az egész alját belemezelték, hogy a menetszél még zavartalanabbul tudjon átsuhanni a roadster alatt és ne keltsen felesleges örvényeket. Tiszta Forma 1 technika. :)

Az orral, az ültetett szélvédővel és karosszériával egyébként meglehetősen modernnek számított akkoriban a kocsi,mégha ez mai szemmel már nem is tűnik fel. 

Mire a kocsi megérkezett El Mirage-ba a versenypályára, már egy komolyabb alsó Belly Pan burkolatot kapott, hogy igazán tudjon hasítani.
"Természetesen" a verseny alatt minden oda nem kellő alkatrészt leszereltek a kocsiról, mint például szélvédőt, fényszórókat, viszont "arra az esetre" kapott egy bukókeretet a biztonság jegyében.

Érdekes módon a motor teljesítményéről nem maradt fent adat

A kocsi hátul keresztlaprugós Ford merev hídon futott Halibrand Quick Change diffivel, melyet általában egy 3,78:1 áttételi aránnyal használtak.
 Elől egy 34-es  I beam- az I a híd profiljára utal- mely merev híd került beszerelésre, mely  úgynevezett Hairpinekkel csatlakozik hátul az alvázhoz. / Igen, kedves angolul tudók, ez hajcsatot jelent, és ebben az esetben is a formára utal./

A kocsi körben egy 40-es Ford hidraulikus fékjeit kapta, melyek tekintettel a donor nagyobb súlyára megfelelően gondoskodtak a negatív gyorsulásról. /legalábbis nagyjából./ A kormánymű egy Willys Knightből került a kocsiba. Az utastérbe egy Auburn műszerpanelje  került beépítésre, de Stewart Warner órákkal- kivéve a sebességmérőt ami az Auburn 100 mérföld/ óráig kalibrált darabja volt.

A HOP UP magazinnak kétszer is díszítette címlapját

A motor egy Eddie Meyer hengerfejes Flathead V8 melynek 9:1 -es sűrítése volt. A laposfejű 3 darab  Stromber 97-es karburátort, versenydugattyúkat, egy Winfield vezérműtengelyt és Johnson féle állítható szelepemelőket  kapott. A motor mögé  egy manuális 3 sebességes Lincoln váltó került.

Ezzel a felszereltséggel a kis piros kocsi 143,54 mérföld/ órát futott -228 km/ óra- ami akkoriban átkozottul gyorsnak számított.

A csinos külső, a jónevű cég mely építette és a jó versenyeredmények meghozták a gyümölcsüket, ezután szinte folyamatosan rotált a kocsi a kiállítások a címlapok és a versenypályák között.

Réztábla a tető alatt

1952  májusában a Hot Rod magazin  címlapjára is került, -érdekesség, hogy ez volt az a lapszám az újság történetében, mely először átlépte a félmilliós példányszámot.
 Dick 1961-ben aztán meghirdette kocsiját melyet Duane Kofoed  az LA Roadster club egyik alapítója vett meg 2500 dollárért. /ezért az összegért akkoriban egy vadonatúj Chevy-t is lehetett kapni.../

Hírnév ide vagy oda a második tulaj modernebb technikára cserélte az erőforrást: Az akkoriban is  hihetetlen népszerűségnek örvendő és ugye az évszám mutatja hogy meglehetősen friss fejlesztésű Chevrolet 283 ci-s / 4.6 literes/ nyolchengeresét építette be a  roadsterbe, mely előtte egy Corvette-ben szolgált rövid ideig.
Azért az új motor is kapott két négytorkú karburátort is, és Duane ezután meglehetősen sokáig használta az autót és járt vele kiállításokra is.
Az autó még mindig létezik, jó ideig ugyan mellőzte a rivaldafényt, de végül a megszállott autógyűjtő Don Orosco megmentette és tökéletesen restauráltatta a kocsit.
Visszaállították az alvázon is az évek során eszközölt változtatásokat is.
Évekig tartottak a munkálatok míg végre a kis piros roadster ismét megkaphatta az eredeti piros Federal Truck -tól  származó fényezését.

577.000

A kész kocsi a Grand National Roadster Show-n mutatták be, majd pedig  többek között a Pebble Beach Concourse-on ahol azonnal megnyerte a legjobb történelmi hot rod díját- melyet Dean Bachelorról neveztek el aki ezt az autót is építette.

A csomagtartóban csak a benzintank kapott helyet.

És most jön az egyik ismérve annak, hogy amellett, hogy ez egy szép, régi, gyors kis kocsi valójában mennyire is része az amerikai autózás - vagy konkrétabban hot rodozásnak.
2013 novemberében  licitre bocsájtották az RM aukciós házban  és a végösszeg, melyet a egy vásárlójelölt hajlandó volt kifizetni felülmúlt minden várakozást.
577.000 dollárnál állt meg a fakalapács, mellyel a kocsi minden idők második legdrágább hot rodjának büszke címét viselheti a kocsi! / Az elsőről is szót ejtünk majd... /

A KLÓN:


Vagy ez vagy semmi!

Él egy férfi a földön, aki évekig próbálta megtalálni az eredeti autót, mert fejébe vette, hogy fiatalkorának emlékeitől hajtva csak és kizárólag ez a kocsi jöhet szóba.

Joe Sievers -mert így hívják az urat- 30 éven keresztül nem tudott hozzájutni a kocsihoz, míg végül feladta, és eldöntötte, hogy épít egy tökéletes replikát belőle.

Sejthetjük, hogy innentől kezdve egy zavarba ejtően  hibátlan végeredmény jöhetett csak szóba, - 16 évet emésztett fel az építés (!) - és minden egyes alkatrész melyet felhasználtak pontosan megfelelt az akkori kocsink.

Joe szerint a legnehezebb a régi alkatrészek felhajtása volt, és persze a megfelelő rekonstrukció, mely által tényleg az utolsó csavarig megegyezik a két kocsi.

S hogy miért lehet, hogy mégsem egyformák?

Joe úgy döntött, hogy az eredeti Flathead motoros verziót veszi alapul amivel anno Dick vágtázott a El Mirage-ban.

Így aztán mégsem stimmel minden, legalábbis az eredeti kocsi mostani állapotához képest.

Mr. Sievert ez mégsem zavarja, hiszen amelyik kiállításon csak feltűnik, sorban aratja a sikereket, sőt még a Street  Rodder  címlapjára is felkerült, egy olyan beállítással, amely után érzete a régi 1952-es HRM borítónak.

A Kemény Melós

Azt hihetnénk, hogy a cikkeinkben felsorolt autókon kívül semmi sem mozgott az elmúlt 50 évben az Egyesült Államok útjain.
Kizárólag izomautók, hot rodok, gyorsulási versenyautók, pimpelt low riderek népesítették be a kontinens aszfaltcsíkjait.

Pedig nem így van, csak éppen a szürke hétköznapok dolgos munkásai talán kevesebb spiritusszal rendelkeznek, mint egy sikkes sportkupé.

minden gyártó komolyan vette a pick upok piacát, a harc itt sem volt kevésbé kiélezett, mint a többi kategóriában.

A Ford

mercury turnpike

http://bestcars.uol.com.br/ph2/293-mercury-turnpike-1.htm

Doktor Olds rendelője

Avagy az Oldsmobile 442 kórtörténete

"I've Got you babe..!"

Bárki aki egy kicsit is otthonosan mozog az hatvanas évek zenei világában, emlékszik még Sonny & Cher duójára. Annak ellenére, hogy Cher kellemesebb látványt nyújtott mint férje, volt idő, mikor ő jóval népszerűbb volt a fiatal srácok körében.

Az Oldsmobile istállójában Sonny volt a sztár, aki a GM leányvállalatának izomautóját, a 4-4-2-t rendkívül szellemesen, fehér köpenyben sztetoszkóppal, burleszk szerű mozgással népszerűsítette.

A muzsikus jó néhány reklámban szerepelt és az általa megszemélyesített Dr. Olds hamarosan legendává vált a rajongók körében a srácok pedig remegve várták, mit eszel ki a bolondos doki következő alkalommal.

 Elephant Engine Ernie, Shifty Sydney, Wind Tunnel Waldo, a jó öreg Doc, és a többiek

Unalom ellen

Sonny és az ő "Performance Commitee-ja"-Teljesítmény Bizottsága- mely külsejét tekintve egy vidéki vándorcirkusz és az Addams Family keveréke volt olyan jól tette a dolgát, hogy az emberben önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy ki volt előbb: Dr  Olds,vagy Charlie Chaplin?

No persze ez valójában nem kérdés, de volt abban valami frenetikus ahogy Sonny nyakig a gumifüstben állva vigyorgott az egyébként is elvetemült fiatalságra.

Ehhez hozzájárult még egy-két jól irányzott szlogen, és már kész is volt az"gyógyszer" mely garantáltan mindenkit kigyógyított az unalomból. (lásd: Anti- Boredome Machine)

Aztán egyszerre minden megváltozott Sonny politikai pályára lépett és néhány évvel később meghalt, ám tucatszorra is megplasztikázott Cher lengőbordáit hátrahagyva még mindig meg akar győzni, hogy ő "Strong Enough". (Ide most szokásomtól eltérően nem tennék be zenei aláfestést. Gondolom megértitek. )

Oké, elég a popduóból, kissé előreszaladtam, térjünk a lényegre, hogy milyen autó is volt valójában a 4-4-2?  Nos, íme.

Az üldözések igazolták

Amikor 1964-ben a Pontiac piacra dobta a GTO-t,- mellyel igazán nagyot aratott- az Oldsmobile volt az első cég, mely reagált az újonnan megnyíló muscle car piac adta lehetőségekre.

a 4-4-2 prototípusa az 1964-es new york-i autókiállításon

Villámgyorsan a Poncho bemutatása után New Yorkban prezentálta a 4-4-2-t. A cégnek nem volt nehéz dolga, legendásan forró autói voltak már az ötvenes években is, és sikert sikerre halmoztak a NASCAR szériában.

Ezenkívül a 442 alapjául szolgáló tűzszekér alapjait az F-85 jelzésű karosszériába szerelték, mely könnyű volt és a rendőrség számára kifejlesztett B09 opció -fék, motor, futómű- már rendelkezésre állt. 

Ezért is lehetett, hogy az első reklámok között van olyan amin egy 4 ajtós rendőrségi szedán hasít a grafikákon.Ez magyarázza a szlogeneket is: "Police needed it, Olds built it, pursuit proved it!"

Miszerint a rendőrségnek szüksége volt rá, az Olds megépítette, az üldözések igazolták.

Legális erőgép

Kezdetben egy 330 ci-s 310 lóerővel gondoskodott a fürgeségről. Ezzel és egy 4 sebességes váltóval az első év 2999 darab 4-4-2-je 7,5 mp alatt gyorsult fel 60 MPH-ra. (Év közben mutatták be a modellt, ezért az alacsony darabszám. )
Kezdetnek nem rossz, ám a konkurensek felszereltebben voltak lóerő tekintetében, így 1965-ben már egy 400 -ci-s (6.6 literes) Rocket V8 345 lóerővel tette nehézzé a hátsókerekek dolgát. A többi céghez hasonlóan itt is volt egy 3 karburátoros egység, mely Tri Carb névre hallgatott és a Pontiac Tri Powerrel ellentétben vákuumos helyett mechanikus működtetésű volt.

1966-ban már a 350-vagy a W30-as opciós 360 lóerő is lehetett a motorháztető alatt, 1967-ben pedig a Force Air Induction System borzolta a kedélyeket, mely az addig elérhető 3 karburátoros rendszert váltotta fel.

Az első évben az helyzetjelzőt fogták közre a szokatlan szívónyílások, melyek már egy év elteltével leköltöztek a lökhárító alá.

A speciális hűtőtakaróból, 2 csővezetékből nagy teherbírású szeleprugókból krómozott szelepfedelekből és légszűrőből álló csomag állítólagos 10 lóerőt adott a már meglévő 350-hez. Nos, itt sem cáfolnám a mérnökök igazmondását, de kétségeim vannak az adattal kapcsolatban.

1967-ben az akkumlátor a csomagtartóba került a kedvezőbb súlyelosztás miatt, a média visszhangozta a W30-as opcióval felszerelt Oldsok nagyszerűségét, a Motor Trend magazin mérései alapján egy ilyen kocsi 7 mp alatti idővel gyorsult 96 km/órára Word Car szerint pedig egy Force Air motoros 442 200 km/órás végsebességre volt képes.

A sikert a kedvező ár is támogatta, az alapár mindössze 2911 dollár volt, -ennyiért sehol sem lehetett akkoriban ilyen nagyágyúba beleülni....igaz, az ekkor elsőként opcióban elérhető első tárcsafékek még nem fértek bele ebbe az összegbe. Az alapmodell innentől kezdve a Cutlass Supreme volt.

Az 1968-as év több szempontból is jelentős év volt a 4-4-2 számára, hiszen ebben az évben lett önálló széria- addig a vásárló csupán az F85/ Cutlass opciós listáján tudta megjelölni a 4-4-2 -höz tartozó rubrikákat.
A másik hatalmas változást az új karosszéria hozta, mely a GTO-hoz hasonlóan az új trendnek megfelelően hosszú motorháztetővel és rövid csomagtartóval büszkélkedett és ezzel tipikus pony car elemeket vonultatott fel. Valóban rövidebb is lett valamivel, a 115 incses tengelytáv 112-re módosult. A "Cars" magazin a "Top performance Car of The Year" címmel tüntette ki az autót. A már megszokott 400 ci-s motor főtengely módosításon esett át, ezért már alacsonyabban, 3000 rpm-en leadta a maximális nyomatékát. Ezzel a bivalyerős motornak és kiegyensúlyozott futóműnek  is köszönhető talán, hogy 33607 darab talált gazdára ebben az évben.
Ugyanekkor vállalkozó kedvű mérnökök kölcsönvettek párat az Olds luxuskupéjának, a Toronadonak a vadonatúj 455-ci-s ( 7,5 literes) erőforrásaiból. A főmérnök, John Beltz el volt ragadtatva a "Real Big Deal" menetteljesítményeitől, ezért elhatározta, hogy ellátja a 4-4-2-t ezzel a körülbelül 400 lóerős motorral, ám ismét közbeszólt a GM-nél még korábban bevezetett limit, mely  középkategóriás autók számára maximálisan 400 ci-t engedélyezett- de persze ezek a mérnökök sem csak jól öltözöttek voltak, hanem okosak is, így a szabályt kijátszva a 455-ös Oldsokat ezután a Hurst szerelőcsarnokaiban szerelték össze. Az erő gyengébbik oldalán a 290 lóerős 400 ci alapváltozat volt mely 3000 dollárba és némi apróba került.

Harciasabb már nem nagyon lehetne: 69 Hurst/Olds 455 - Cameo white és Fire Frost Gold színben

GO to the Seventies!

Hurst/Olds armada Linda kisasszonnyal

Miután 69-ben Beltz lett a divízió vezetője, felárért ugyan de szériába vitte a 455-ös  4-4-2-t, mégpedig egy 370 lóerős változatban.
Ezt a tényt szívesen hangsúlyozta a reklámjaiban is, hisz ekkor még egyetlen konkurens sem kínált ekkora motort középkategóriájú autóban.
A mestermű: Hurst/Olds


George Hurst aki csúcsminőségű váltószerkezeteket, konzolokat, felniket és egyéb autós kiegészítőket gyártott, kezdettől fogva támogatta Beltz "tegyünk 455-öt a 4-4-2-be!" koncepcióját, így Beltz a Hurst legnagyobb mágusával, Jack "Doc" Watsonnal karöltve 1968 tavaszán megépítette a prototípust amit aztán követett egy 515 darabos H/O széria melyet ezüst fényezés és fekete csíkos dekoráció tett messziről felismerhetővé.
A következő évben már 914 darab -ebből mindössze 2 vászontetővel- készült ezekből a föld-föld rakétákból ezúttal már a Hurstre jellemző fehér-arany színkombinációban, még nagyobb beömlőkkel, üvegszálas motorháztetővel. 370-390 lóerőt teljesítettek, és körülbelül 12,90 körül hasítottak végig a negyedmérföldön, és 5.9 mp alatt voltak 60 mph-n.
Az 1970-es modellév nem sok újat hozott a 4-4-2-nek. Egy új hűtőmaszk dizájn, a hátsó sárvédőkön ebben az évben először kidudorodó fémbe öntött izomkötegek és a rendelhető üvegszálas motorháztető beömlői igazán nagyfiús külsőt kölcsönöztek az autónak.

1970 :Újraszabott öltöny, de ami még jobb, az a 455 ci-s big block és annak irgalmatlan nyomatéka

Visszalépés talán a belső jelentett, az előző év sportosan mélyre húzott órái helyet egy műfabetétekkel gazdagon megszórt- mekkora divat volt ez akkor- műszerfalának órái inkább passzoltak egy családi autóba, mint valamibe aminek tisztje csak annyi volt, hogy  látványos, gyors és gumi gyilkos legyen. Nem volt már filigrán sem a kocsi, 2 m 85 cm-es tengelytáv és a 455 esetében több mint 1650 kg nyomta az aszfaltot. (A Midsize autók elhízásáról korábban már ejtettem szót.)

Közben szépen csendben elkezdődött a biztosítók általi nyomás az izomautó tulajdonosokra, ezért az Oldsmobile kidobott egy Sebring Yellow -színűre fényezett low budget sportmodellt is, melyet Rally 350-nek kereszteltek.

Itt is bőven benne volt a keze a Hurst vállalatnak- róluk és viselt dolgaikról később bővebben- a rendkívül sportos hátsószárnnyal,  üvegszálas motorháztetővel, Rally tükrökkel és egy pöckös 5.7 literes Rocket motorral szerelt autó 310 lóerőt teljesített, Heavy Duty futóművekkel és fékekkel rendelkezett, kizárólag egy színben volt kapható és mindössze 3547 darabot adtak el belőle. Sikert igazán nem aratott és végül valamiért a Hurst embléma sem került fel rá soha, de ettől függetlenül kellemes változat volt.  Egy Rally 350 körülbelül 6,8 másodperc alatt rántotta fel magát 100 km/órára.

Egy 70-es W30 motortere. Jampi piros dobbetét, és a légbeszívó a légszűrőn

The W-Machines

A Sebesség Bizottság gyógyszer készletében többféle W betűvel címkézett tégely állt, melyek közül a legkönnyebben hozzáférhető a W-31-es volt.
Az Oldsmobile patikájában ez egy high performance 350-ci-s ( 5.7 literes) motorral szerelt Cutlass volt, mely tulajdonképpen egy bébi 4-4-2-t takart- 69-ben 325 lóerővel.
A Junioir Supercar névvel illetett autó szinte mindenfajta extrát kaphatott, mint nagyobb testvérei, mint speciális hengerfejeket, hegyes vezérműtengelyt, dupla kipufogórendszert, HD hűtőt.
A W-30-as már komolyabb cucc volt, melyet először az Original Olds Cold Air Machine-ként említettek később pedig Force Air Engine néven lett legendás. Ez minden évben változott kicsit, de a lényeg az a rendszer volt, mely hideg levegőt juttatott a karburátorhoz, először vastag hajlékony csöveken keresztül, melyek először a lámpák között, aztán az első lökhárítók alól, majd a motorháztetőn keresztül jutottak a torkokhoz.
Ez közérthetőbben 227 km/ órás végsebességet jelentett 4 sebességes kézi váltóval és 3,91:1-es áttétellel a 455 ci-s motor esetében, mely rettenetes, 678 Nm nyomatékot szabadított a hátsókerekekre.
A W-32-es egy kevésbé ideges Force Air volt, óvatos duhajoknak, mely hosszabb áttétellel, egy erősített Turbo Hydramatic automata váltóval, és 350-360 lóerővel. Ez a korábbi Turnpike Cruiser szériát váltotta le. Négyféle váltó állt az Oldsok rendelkezésére, a csúcson a Hurst féle, Dual Gate és a 4 on the Floor állt. A rövid Close Ratio 4 sebessége helyett lehetett kérni a 3 sebességes kézi kapcsolású Heavy Duty váltót is.

Csodás grafika, melyben részletezik a 4-4-2-es extráinak sorát

Ebben az évben már csak 19330 darab  4-4-2 -re írhatta fel a reklám ihlette jelenetben Elephant Engine Ernie a "SOLD" feliratot-ami még mindig nem rossz eredmény egy ilyen kategóriájú kocsinál, de messze elmarad az előzőévek adataitól.
Kapható volt keretes Sport Coupe is csakúgy mint az előző években-én mondjuk igazándiból nem tudom, miért, hisz már maga a hardtop effekt is nagy jampiság- melyből 1688, a Hartopból 14 709, a vászontetős Convertible-ből pedig 2933 gurult le a gyártósorról.

Bár a 70-ben bevezetett karosszéria még kitartott két évig ezekkel majd csak a következő részben foglalkozunk, hiszen ezután még a Hurst és maga az Olds is kiadott néhány érdekes modellt, még 1973-ban is, amikor már egy teljesen más a hetvenes évek ízléséhez igazított karosszéria jelent meg a kereskedések kirakatában.


Folytatjuk....

Betty Page- A Pin Up Királynője

"Én sohasen voltam a lány a szomszédból!"

Igen, hölgyeim és főleg uraim! Ő itt a csodálatos, felejthetetlen, Betty Page!!!
A csinos Betty-t nem véletlenül hívják a Pin Up királynőjének, bár akik nincsenek a témába otthon azt hihetnék, hogy Ő is csak egy a sok közül, hiszen csinos lányok szerencsére sokan vannak és már korábban is megmutatták bájaikat adott esetben.
A Pin Up stílus már a 10-es  20-as években divatos volt, még egy szép esztergagépet is előszerettel prezentáltak úgy, hogy közben egy lengén öltözött fiatal lány tekeredett rá, de a mi Betty-nk volt talán az első, aki széles körben ismertté vált, úgy hogy közben zúzósabb dolgokat is bevállalt, és tulajdonképpen megmaradt az Underground szintjén.
S hogy milyen hatással volt a divatra, a stílusra és a popkultúrára, azt egész biztosan ő sem gondolta volna.

A második világháború után az egyébként óriási változások és fejlődés  közepette az Egyesült Államokban a szexualitás ugyanolyan tabu maradt, mint előtte.
Csupán kevesen merték ezt a láthatatlan vonalat átlépni, köztük volt Betty Page is.

Betty Mae Page 1923-ban született tennessee-i Nashville-ben, egy autószerelő-alkoholista apa, és egy apacs származású anyuka sokadik gyermekeként.

Sejthetjük, hogy nem egy minta család jutott a fiatal lánynak, összesen hatan voltak testvérek, melyből 3 kislány volt. Betty elmondása szerint apjuk mindhármukat molesztálta....
10 éves volt, mikor szülei elváltak azután állami gondozásba is került két nővérével együtt, sosem tudta megbocsájtani édesanyjának, hogy az "mindig azt éreztette velük, mintha feleslegesek lennének."

A rossz körülmények ellenére kiemelkedő teljesítménye miatt felveszik a Peabody főiskolára, ahol tanári diplomát szerez, a suli lapjában is szerkeszt.

Egy rosszul sikerült házasság után William Neillel - volt iskolástársával-több helyen is munkát vállalt.

 Többek között Haitin is élt rövid ideig, mielőtt New Yorkba költözött és titkárnőként dolgozott  amikor  a Coney island-i strandon egy amatőr fotós -és egyébként főállásban rendőr - Jerry Tibbs megkérdezi, hogy van e kedve modellt állni neki bikinis fotókhoz, melyekre a fotós portfóliójához volt szükség.

A nem túl jómódú lány igent mond a többi pedig szó szerint történelem.

Napidíjat kap, 25 dollárt,de van, mikor fotózásonként fizetik.
 Mint egy nagy család, úgy dolgoztak, a munkák alatt mindenki hozott magával kelléket, ebédet, ruhát és amire éppen szükség volt, és ebből az időből származik a később védjegyévé vált frufru is, mely divatot teremtett akkor és a későbbiekben is. ( a frizurának egyébként prózai oka volt: Bettynek meglehetősen magas volt a homloka, ezért a fotós azt javasolta neki, hogy egy akkoriban egyébként is divatos frufu vágásával. 

A karrier beindult, nem volt olyan műhely, kaszárnya vagy férfiöltöző, ahol éhes férfiszemek ne habzsolták volna Betty kétségtelenül jól sikerült formáit.

Szerette a polgárpukkasztást

Többek között Irving Klaw is felfigyel a csinos lányra, sajnos az úriembernek volt egy olyan rossz tulajdonsága, hogy csak akkor fizetett a modelleknek, ha vállaltak néhány, hogy is mondjam csak, pikánsnak mondható kép is készülhetett.

Na jó mondjuk ki, itt a pornográfiát már -már súroló képek is készültek, a témák változóak voltak, de a legtöbbször volt kis kötözgetés, játékos korbácsolás,esetleg egy csipkében,bőrben, avagy lakkban elvégzett lánybírkózás...

Egy címlap a sok közül

Míg néhány szende lány nemet mondott talán, a felnőtt témájú képekre, a született profi Betty kimondottan élvezte a polgárpukkasztást és a kihívó fehér neműkben való pózolás.

A modellkedés mellett off Broadway darabokban is játszott, de sikert egy sem hozott neki: a karrierje továbbfejlesztése nem sikerült mint mondjuk Marilyn Monroe-nak. pedig dolgozott rajta, hogy igazán befuthasson, színitanodába járt, és beszédképzésre, hogy elhagyja erőteljes déli akcentusát.
 (  A párhuzam közte és Marylin között  nem véletlen :ő is sok Pin Up képet csinált, még ha kevésbé szexiseket mint Betty, ezenkívül Betty-t sokszor nevezték a "Fekete Marilyn"-nek.)

Betty mint Cleopatra

1950-től 57-ig több mint 20.000 képet készítettek róla, legendás a Bunny Yeager által készített „Jungle Betty” sorozat.

Bunnyvel Miami-ban találkoztak össze, és munkakapcsolatuk gyümölcsözőnek bizonyult.

Rengeteg szabadtéri fotósorozat készült , amiket Betty különösen szeretett: állítólag sokkal felszabadultabb volt, mint a studió felvételeken.

Csupán morzsákat kap a Yeager által készített fotókból, holott azok készítője milliókat keres velük.

Bunny később úgy emlékezett vissza Betty-re, hogy könnyű volt vele dolgozni, és amikor éppen teljesen meztelenül pózolt a kamera előtt, akkor is olyan hatást keltett, mintha valami körbevenné testét, természetes volt, és csodálatos kisugárzással rendelkezett.
Amennyire szabadosnak tűnhetett egyébként a munkái -főleg bizonyos témakörű képei miatt- annyira szűkszavúan nyilatkozott magánéletéről, saját szexualitásáról pedig egyáltalán nem. A trágár beszédet pedig végképp nem tűrte maga körül.Mégiscsak tanárember volt, ugyebár...

HEFNER KARÁCSONYA 

 Az 55-ös év első Playboyában egy szál piros sipkában mosolygó Mikulásbetty a háromoldalas Centerfoldot kapta meg- Mr. Hefner új magazinja színvonalasnak számított már akkor is.
Érdekesség, hogy Miss Page akkoriban, és a Playboy fotózások idején sem találkozott a selyemköpenyt előszeretettel viselő Hugh Hefnerrel, csak jóval később, 1993-ban ismerkedtek meg személyesen.

Egy mondvacsinált ügy volt az ami miatt végül a csúcs felé haladva egyszer csak karrierje kerékbe tört.
Az ötvenes évek prűd Amerikájában nem nézték jó szemmel a pikáns, olykor-olykor enyhe szado-mazo beütésű képeit.  
Mint társadalmat izgató- ó, bizony hogy az volt!- egyént egy komplett kongresszusi vizsgálóbizottságot állítottak fel, a szenátor Estes Kefauver vezetésével, "hogy megakadályozzák a fertőt, melyet Betty az amerikai Egyesült Államok fiatalságára szabadított.
A kivizsgálás indoka állítólag egy fiatal fiú halála volt, aki állítólagosan egy olyan szexuális játék során halt meg, amit Betty Page egyik fotósorozata inspirált. A vád egyébként sosem nyert bizonyítást, de sajnos nem is volt rá szükség.

A Jungle Betty sorozat egy felvétele

Még ebben az évben Klawot beperlik obszcén képet terjesztése miatt, holott valójában még egy mellet sem mutatott soha.

Negatívjait elkobozzák, megsemmisítik, Bettyt pedig rendesen meghurcolják.- még szerencse, hogy a máglyahalál már nem dívott.
A pár felvétel, ami megúszta később magas árakon cserélt gazdát a feketepiacon.

Ezután Betty úgy dönt, felhagy a fotózással és visszavonul.

No, mondjuk ki enyhe szado-mazo beütésű - néha megkötözős- témákról van szó, melyet az akkori extrém prűd Amerikában tűzzel- vassal irtottak - de azért igény bizony volt rá.

Hová tűnt Betty?

A botrány és a megaláztatás teljesen más színbe hozta számára a világot, csalódott az emberekben és teljes mértékben visszavonult a nyilvánosságtól.
Kay Westen talált rá a Hit, az Evangélista Billy Graham tiszteletes mellet dolgozott.
Olyannyira, hogy sokan azt gondolták, talán nincs is életben rég.
pedig élt, csak nem kimondottan ment jól a sora...

...pedig Betty végig ott volt.

Ott volt naptárakon, pólókon, kulcstartókon, képregényekben, bögréken, erotikus segédeszközök csomagolásán, és még sorolhatnám mi minden máson is...
Csak éppen egy fillér jogdíjat nem kapott soha sem, szerény körülmények között, majdnem hogy szegénységben élt.

Rá jellemző módon, amikor az ötvenes években a fotózásokhoz akkoriban szokatlanul kevés textilből készített magának bikiniket különböző fazonokkal és mintákkal- például óriási piros szív volt a hölgy fenekén- azok desingját egyszerűen ellopták és elkezdték gyártani.
Page könnyűszerrel bizonyíthatta volna igazát peres úton, de nem tett semmilyen lépést, hogy jogait megvédje, vagy jogdíját megkapja. ( a szívecskés motívumot még a Victoria' s Secret modelljei is hordták! )

A nyolcvanas években lassan ismét felfedezte magának a világ, de akkor már sajnos neki érdektelen volt  ez a fajta életmód, sokkal nagyobb problémákkal küzdött.
Szigorú keresztényi életet élt, visszahúzódva, mentális problémáktól sújtva. Ideg összeroppanást kapott, a 70-es években skizofréniát diagnosztizáltak nála, állítólag még hangokat is hallott, kényszerkezelésen is volt többször ideggyógyintézetben, legutoljára egy késelés után nyolc évre utalták be....
. Háromszor volt férjnél, de gyermeke nem született.

Betty Hatás

Mind amellett, hogy Page óriási hatással volt az ötvenes évek fiatalságára, vagy az akkori fiatal srácok öltözőszekrény dekorálására, a munkássága vitathatatlanul nyomott hagyott s hagy a mai napig is.
Sztárok, mint Madonna, Britney Spears, a Burlesque sztár Dita Von Teese, Kathy Perry vagy a mindenki kedvence, cuki vagyok Beyonce mind -mind ihletet nyertek Betty munkáiból.

Megcsapkodta az élet...

Ki így, ki úgy, Madonna bevállalósabban, ostor csattogtatva, Kathy Perry kisasszony csak egy Page stílusú frufruval- igaz őt sem kell félteni, ha minden igaz, csókolt már meg lányt- Beyonce pedig egy komplett videoklippel, mely tulajdonképpen egy remake-je volt egy régi Page felvételnek.

Képregény sorozatot is ihletett alakja a Rocketeer füzetek tulajdonképpen róla szólnak, de 2005-ben életét feldolgozó játékfilm is készült, Notorious Betty címmel:Még éppen időben ahhoz,. hogy láthassa:  2008   Dec. 11-én, 85 éves korában szívrohamban elhunyt. ha más nem ez is mutatja hogy mekkora ikon volt ő valójában, elvégre keveseknek adatott meg, hogy még életükben filmet készítenek róluk...
 Ennek ellenére ő csak egy "titkárnőnek tartotta magát, aki néha fotózkodott is, hogy több ideje és szabadsága lehessen."