Barris Hirohata Mercury

Most szombaton kísérték végső útjára a Kustom koronázatlan királyát, stílszerűen egy arany, dekorozott koporsóban, számos építése kíséretében.

Barrisről már írtam, de mindenképpen be szerettem volna mutatni néhány építését, így most megragadom az alkalmat, hogy az egyik leghíresebbel kezdjem a sort.

Egy stílusteremtő Mercury Monterey

A képen mosolygó csinos hölgy tipikus példája egy 50–es évekbeli katalógus modelljének. Van itt minden, takaros ház, ápolt virágágyás, és csinos hazaváró feleség, aki koktélt nyom férje kezébe, miközben bájos mosollyal elveszi tőle felöltőjét.
 Természetesen Apa vadi új autója is ott áll a feljárón. Itt csak annyi a bökkenő, hogy ezt kocsit, egyetlen Mercury kereskedés nyájas eladójánál sem lehetett volna megrendelni. Ez ugyanis Mr. Hirohata legendás, méretre szabott kupéja a Barris fivérektől.

A LEGELSŐ

A zsigerből zseniális Barris testvérek fémet alakítva lettek ismert emberek, de hogy ez az építésük miért is vált igazi legendává, arra több magyarázat is van. Először is a tény, hogy ez volt az első 51–es ültetett tetős Mercury, az építők személye, és a kocsi meglehetősen hányattatott sorsa is. 
Tény, hogy a relatív hosszú ideig rivaldafényt élvező Merc egyik napról a másikra eltűnt a kíváncsi szemek elől nem nagyon maradt más utána, mint néhány besárgult régi fotó, újságcikk és azoknak a beszámolója, akiknek szerencséje volt élőben is találkozni a kocsival.

Amellett, hogy egy gyönyörűen, -mondhatni példaértékűen – megépített kocsiról van szó, a misztikumot erősíti az a tény is, hogy Mr Hirohata mindössze 3 évig élvezte egyedileg átalakított kétajtósát,- az okát, hogy miért adta el, csak találgatni lehet. Tény viszont, hogy alig készült el a kocsi, a Hop Up magazin munkatársa meglátta benne a magazin következő számának címlapsztárját. Innen nem volt visszaút, a Custom láz éppen tetőfoka felé hágott, a média előszeretettel prezentálta az autót.
Bob 1953-ban egy cikket is írt a Rod & Custom magazinban ,Kross Kountry in a Kustom címmel, ahol egy 6000 mérföldes túráról számolt be - az autóvaL, melyet ő egyébként Mercillac-ként említett.

Cikkek követték egymást kiállításokkal felváltva, serlegek tucatjait nyerte a kocsi, sőt az ismertségnek köszönhetően még egy kisebb szerepet is kapott a „Running Wild” című filmben is. 1955 októberében már Robert Waldsmithnél, - aki tulajdonképpen napi szinten használta a kocsit-  Burbanksben egy figyelmetlen autós beleszaladt a Merc’ bal oldalába.

Itt is meglehetősen pontosak az infók, a tulaj megkereste Barrist, hogy ő hozza rendbe a sérülést, ám az állítólag túl magas összeget kért volna a javításért, így az autó végül Pasadenában, Sam Gates a  Sam’s Auto Body Works-nél hozta ismét formába-ééééérteeed...formába!

Itt éppen Mamie Van Doren pózol a Merc mellett a "Running Wild" című film promócióján

 A javítás után –már arany színben–tovább járta a kiállításokat, és gyűjtötte a díjakat egészen 1958–ig, amikor ő is eladta a kupét „egy fószernak Downey–ben” akiről semmit sem tudni, azon kívül, hogy bekopogott Barrisékhoz, és visszafényeztette a kocsit eredeti zöldes árnyalataira. A már csak 1000 dolláros építés ezután ismét gazdát cserélt, több horpadást és törést szenvedett–egyszer egy teherautó tolatta le az elejét, másszor a tulaj akadt fenn a küszöbbel a járdaszegélyen– és nemsokára egy kereskedőnél állt leharcoltan, 900 dolláros árcetlivel az ablakában.

Mr. Hirohata hirdetése egy helyi újságból

 Ekkor találkozott vele a High School tanuló Jim Mc Niel, aki látva, hogy nem csak a külső, hanem a hajtáslánc is a végét járta bealkudta 500 dollárra. Egészen 64–ig életben tartotta a kocsit, míg végül feladta a küzdelmet az előző tulajdonosok által elhanyagolt kocsi problémáival, és letámasztotta a hátsóudvaron.

25 év

Ezen a ponton végképp elveszett a rajongók szeme elől a még mindig Hirohata Merc’ nevet viselő hardtop. Jim nem egy hirtelen alak, mindössze negyed évszázadot várt, mire ismét jelezte, hogy az autó még mindig nála van, és köszöni szépen, restaurálni fogja. Időhiány, és egyéb okok miatt több évet vett igénybe a munkálat, mire aztán régi, makulátlan állapotában ismét megmutatta a közönségnek.

Ez az állapot pedig ne feledjük, hogy a Barris testvéreknek köszönhető eredetileg. Bob Hirohata 1952–ben állított be az autóépítőkhöz akkor még majdnem teljesen új Mercuryával. Tudta, hogy valami addig nem látott átépítést szeretett volna, de úgy, hogy az mellőzzön mindenfajta túlzást. Sam Barris szinte azonnal papírra vetett néhány elég vad elképzelést. 

Ez itt össze lett törve, kérem!

Tőlük a totális, durva átépítések egyébként sem álltak távol, ám a végeredmény valahol az izzadó homlokú megrendelő és Barris fantáziáinak felénél találkozott végül. 

A legszembetűnőbb modifikáció a tetőt érte. Amellett, hogy elől 4, hátul pedig 7 hüvelykkel alacsonyabbra „tették”, megszabadították a B oszlopától is, hisz a Hardtop kialakítás nagybetűkkel szerepelt a megrendelő kívánságlistáján. 
Helyére valami különlegeset találtak ki, egy előre ívelő hátsó oldalablakkal, és lekerekített ajtó üveg vonallal. Az ajtók felső ablakkeretét levágták, és belehegesztették a tetőbe és leborotválták az esőcsatornákat is.

A hátsó szélvédő is teljesen más szögben került vissza a helyére. A kocsi oldalára egy Buick ihlette széles, lendületes ívű díszlécet szereltek fel, mely egyúttal elválasztja a kocsi „jég zöld” és sötétzöld színeit is. A front rész is összehasonlíthatatlan az eredetivel, teljes egészében kézimunka, eltüntetett emblémák, meghosszabbított motorháztető, melynek vonala követi a hűtőrács mélyedését is.
 A kézimunka témájában meg kell említeni, hogy a Merc-re  maga Von Dutch is letette cirkalmas kézjegyét, a kesztyűtartó ajtaján a mai napig látható kreációja- a restaurálás során ezt az elemet eredeti formájában hagyták, hogy megmeneküljön a mű.

A laminált plexiből készült kapcsolókat a tulajdonos saját kezűleg esztergálta, ezeket később a So Cal cég felvette kínálatába. A belső térben tipikus tricolor tuck n’ roll kárpitozás került. Talán az elnököt is lehetett hívni

Utóbbi 3 darab Ford rács felhasználásával készült, mely külső felében tejüveg hatású plexi irányjelző búrákat bújtattak. A fényszórókat besüllyesztették, karimájukat, pedig–melyek egy 52-es Ford adott kölcsön– egybedolgozták.

Akkoriban nagyon menő volt egy Tuck n' Roll csomagtérkárpit

 A kocsi sárvédőjén beömlők láthatók a Chevrolet segítségével, csomagtér felőli részüket is átszabták a Lincoln hátsólámpák számára. Igényes részlet a lökhárítóból elő bújó kipufogóvégek és a Cadillac „sombrero” dísztárcsák. Az erőforrás is a GM patinás márkájától érkezett. A króm és polír mellett 3 darab kéttorkú karburátort is kapott az 1953-as Cadillac erőforrás.

Cadillac tri powerrel 1953-ból

Csak hogy tisztába legyünk azzal, mennyire számon van tartva a kocsi története, egy kis apróság: A kocsin Mamie Van Doren  mellett látszik egy visszapillantó tükör - ami eredetileg nem volt rajta - valószínűleg a forgatás miatt került fel-  ezt későbbi tulaja- Dirty Dog Kinney, micsoda becenév!- eltávolított, de a lyukakat sosem tüntette el, helyette a kocsi kapott egy új nevet kis táblán a "Hawaiian" szó állt. Vagyis áll, mert a mai napig a helyén maradhatott.

Talán nem is csoda a korabeli képeket vizsgálva, hogy miért is lett a Hirohata úr által megrendelt Mercury sztár a maga idejében, hisz a változtatások egy igen kifinomult, stílus biztos autót eredményeztek, mely ráadásul akkoriban egyedülállónak volt mondható.

A csíkozás címe: "this is the city

 Tradíciót teremtett, próbálták az eltelt évek alatt utánozni vagy felülmúlni, de akkor is ez az első és egyetlen Hirohata Mercury!